K&H: jöjjön a dugódíj vagy ne? – válaszoltak a lakosok

Budapest, 2020. június 3. - Az évek óta viták kereszttüzében álló fővárosi dugódíj bevezetésével a magyarok mindössze 14 százaléka ért teljesen egyet, 9 százalékuk pedig a vidéki nagyvárosokban is nagyon szívesen látná – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. A megkérdezettek 74 százaléka szerint a dugódíj bevezetése ellen szól, hogy nincs elég parkolóhely, 71 százalékuk pedig arról tart, hogy a környező városrészek látnák a kárát.

A behajtási díj, hétköznapi nevén a dugódíj bevezetése már évek óta téma Budapesten, de eddig nem történt előrelépés. Ugyanakkor Budapest és a nagyvárosok közlekedésének átalakítására vonatkozó tervek, és a forgalomcsillapítást célzó lépések előkészítésénél is rendre felmerül. A magyarok körében a dugódíj megítélése meglehetősen vegyes – derül ki a K&H biztos jövő 2019 év végén készült felméréséből, amely a 30-59 éves korosztályban többek között azt vizsgálta, hogy az érintettek támogatják-e a dugódíj bevezetését, és milyen tényezők szólnak ez ellen.

pusztán egy újabb sarc?
A K&H kutatása szerint a magyarok túlnyomó része szerint a dugódíj bevezetése azért rossz ötlet, mert nincs elég parkoló a magyarországi nagyvárosokban, ahol az autót le lehetne tenni. Ezzel az állítással 74 százalék értett egyet – főleg a budapestiek -, és mindössze 13 százalék szerint biztosított a parkolás dugódíj esetére. A megkérdezettek 71 százaléka szerint a dugódíj azért nem jó ötlet, mert azok a városrészek járnának pórul, amelyek nem tartoznak a dugódíjas zónába.

Szintén többségben vannak azok, akik szerint az aktuális városvezetés népszerűsége drasztikusan visszaesne a dugódíj miatt, a válaszadók 64 százaléka volt ezen a véleményen. A megkérdezettek alig több mint fele – 55 százaléka – szerint pedig a dugódíj pusztán egy újabb pénzbeszedési lehetőség, tényleges haszna nincs az adott város szempontjából. Ezt főleg a keleti megyékben élők gondolják így, illetve azok, akik évi 10 ezer kilométer felett vezetnek vagy dízelautójuk van.

mire lenne jó?
Persze vannak pozitív vélemények is. A K&H kutatásából kiderül ugyanis, hogy a magyarok 54 százaléka szerint a dugódíj bevezetése miatt tisztább, jobb minőségű lehetne a levegő az adott városban, 34 százalékuk viszont nem értett ezzel egyet. Megosztotta a válaszadókat az is, hogy a dugódíj hogyan hatna a forgalomra. Míg a megkérdezettek 49 százaléka szerint jelentősen mérsékelné az adott városrész forgalmát a lépés, 39 százalékuk úgy látja, nem hozna ilyen eredményt.

Összességében kisebbségben vannak, akik jó ötletnek tartják a dugódíj bevezetését: a megkérdezettek kevesebb mint fele, 41 százaléka tartaná célravezetőnek, 47 százalékuk viszont ellenkező véleményen van. Még kevesebben vannak azok (28 százalék), akik úgy vélik, hogy a feltételek már most is adottak Budapesten, így akár „holnap” is életbe léphetne a fővárosban az új rend. Azonban a többség, a válaszadók 52 százaléka ennél óvatosabb. A vidéki nagyvárosokban pedig mindössze a megkérdezettek harmada látná szívesen a dugódíjat. 55 százalékuk viszont nem kérne belőle.

a biztos jövő felmérésről
A K&H és a Free Association a biztos jövő felmérés keretében a magyarok biztonságérzettel és jövőképpel kapcsolatos várakozásait vizsgálja. A kutatásban a biztonságérzetet leginkább befolyásoló tényezőket és annak várt változásait vizsgálják: jelenlegi, rövid és hosszú távú anyagi biztonság; közbiztonság, ingatlanokkal kapcsolatos félelmek, természeti csapások, közlekedésbiztonság, járművek biztonsága és utazás. A kutatásban 500 fő vett részt. Az adatfelvétel 2019. november 15. és 26. között zajlott.

Cimkék: 

Márkafüggetlen autószerviz, gumiszerviz szolgáltatásaink!

Non-stop, hétvégén és ünnepnapokon is nyitva tartunk!

Autó karbantartás

Autó karbantartás

Autó karbantartás

Autója karbantartását legtöbbször azonnal el tudjuk végezni időpontfoglalás nélkül.

Felni javítás, görgőzés, polírozás Budapest

Felni javítás, görgőzés, polírozás

Felni javítás, görgőzés, polírozás

Autója felnijeinek (fém vagy alufelni) javításával, és esztétikai felújításával kapcsolatban forduljon hozzánk bizalommal!

Flottaszerviz Budapesten

Flottakezelés

Flottakezelés

Ügyfeleink részére szolgáltatói hálózatunkon keresztül országosan elérhető flottakezelési szolgáltatásokat kínálunk.

Futómű állítás, javítás Budapest

Futómű állítás, javítás

Futómű állítás, javítás

Autója futóművét érintő bármilyen meghibásodás esetén, illetve a futómű beállításával kapcsolatban forduljon hozzánk!

Gépjármű állapotfelmérés

Gépjármű állapotfelmérés

Gépjármű állapotfelmérés

Teljes körű használt autó állapotfelméréssel kapcsolatban keressen minket a hét minden napján, non-stop, ünnepnapokon is!

Gépjármű diagnosztika

Gépjármű diagnosztika

Gépjármű diagnosztika

Nálunk minden olyan eszköz és szaktudás rendelkezésre áll, ami szükséges az alapos gépjármű diagnosztikához.

Gyors szerviz, fékbetét, féktárcsa csere nonstop

Gyors szerviz, fékbetét, féktárcsa csere

Gyors szerviz, fékbetét, féktárcsa csere

Autója fékrendszerét érintő bármilyen meghibásodás esetén is fordulhat hozzánk a hét minden napján, hétvégén és munkaszüneti napokon 08.00-20.00

Kipufogó javítás Budapesten

Kipufogó javítás

Kipufogó javítás

A kipufogó rendszer meghibásodására, sérülésére a jellegzetes zörgő hangból, súlyosabb esetben kellemetlen szagokból és teljesítményromlásból lehet következtetni.

Nonstop klímaszerviz Budapest

Klíma töltés és szerviz

Klíma töltés és szerviz

Autója klímarendszerének töltésével, tisztításával vagy bármely meghibásodásával is fordulhat hozzánk a hét minden napján, éjjel-nappal, akár ünnepnapokon is.

Autószerviz Budapest

Márkafüggetlen autószerviz

Márkafüggetlen autószerviz

Gépjárműve (motor, személyautó, teherautó) bármely meghibásodása esetén fordulhat hozzánk a hét minden napján, éjjel-nappal, akár ünnepnapokon is.

Márkafüggetlen Gumiszerviz

Márkafüggetlen gumi szerviz

Márkafüggetlen gumi szerviz

Szinte minden járművet vállalni tudunk a motorkerékpároktól a személyautókon át a kamionokig. Gumicsere esetén új gumiját is kiválaszthatja nálunk.

Márkafüggetlen mobil autószerviz Budapest

Márkafüggetlen mobil autószerviz

Márkafüggetlen mobil autószerviz

Ha elakad az úton vagy bármi egyéb ok miatt nem tud bejönni műhelyünkbe, akkor hívja mobil csapatunkat. Mindezt a nap 24 órájában, ünnepnapokon is.

Márkafüggetlen mobil gumiszerviz nonstop

Márkafüggetlen mobil gumiszerviz

Márkafüggetlen mobil gumiszerviz

A téli-nyári átgumizás, a gumijavítás, defektjavítás és a centrírozás többé nem egy külön program.

Mobil klíma szerviz Budapesten

Mobil klíma töltés, szerviz

Mobil klíma töltés, szerviz

A klímatöltés, és a klímatisztítás, fertőtlenítés többé nem egy külön program. Nem veszi el a fél napját, nem kell áthajtania a fél városon, aztán sorban állni!

Nonstop motorszervíz Budapest

Motorikus részek szervize

Motorikus részek szervize

Autója motorikus alkatrészeit érintő bármilyen meghibásodás esetén, illetve ezek ellenőrzésével, karbantartásával kapcsolatban forduljon hozzánk bizalommal!

Műszaki vizsgáztatás Budapest

Műszaki vizsgáztatás

Műszaki vizsgáztatás

Teljes körű műszaki vizsgáztatás vagy vizsgára való felkészítés a hét minden napján, éjjel-nappal, akár ünnepnapokon is!

Olajcsere

Olajcsere

Olajcsere

Autója olajcseréjét elvégezzük a hét bármely napján, éjjel-nappal, ünnepnapokon is, akár az Ön otthonában vagy kért helyszínen is.

Teherautó gumi szerviz Budapest

Teherautó gumi szerviz

Teherautó gumi szerviz

Teherautója szezonális átgumizását (téli-nyári csere), centrírozását, sérült abroncsainak javítását vagy is ellenőrzését elvégezzük.

Nonstop teherautó mobil gumiszerviz

Teherautó mobil gumiszerviz

Teherautó mobil gumiszerviz

Mobil szervizautóink rendelkeznek minden olyan eszközzel, ami a korszerű gumizáshoz, javításhoz és centrírozáshoz kell.

10+

év tapasztalat

10000+

elégedett vásárló

1500+

tárolt kerék

40000+

szerelt gumi

Nonstop gumi és autószerviz munkatársak

Fejes Krisztián
Fejes Krisztián
műszakvezetö, gumiszerelő
Széles Krisztina - tulajdonos
Széles Krisztina
tulajdonos
Jánosházi Zsolt - autóklíma szerelő, ügyvezető
Jánosházi Zsolt
autóklíma szerelő, ügyvezető